Magunkról

Fényeslitke SE rövid története


A FÉNYESLITKE SE elődje a Fényeslitke VMTSZ SE (Vasutas és Mezőgazdasági Termelőszövetkezet SE) volt. Az idősebbek elmondásából tudjuk, hogy a településen már 1954 előtt is működött futballcsapat.
A Fényeslitke SE korábban két szakosztályt működtetett, a futballszakosztályt és az asztalitenisz szakosztályt. Jelenleg csak futball szakosztállyal működünk. A jogszabály szerinti működés feltételeit (egyesületi bejegyzés, stb.) és ezzel az egyesület létjogosultságát, Várhegyi Ferenc teremtette meg. Korábban megyei első osztályú férfi kézilabda csapatunk is volt, de sajnos egyik napról a másikra megszűnt.
A labdarúgó szakosztályon belül három csapat versenyeztetését segítjük elő. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály NYÍRERDŐ csoportjában játszik az ifjúsági és a felnőtt labdarúgó csapat. Az aktív sportot befejező, de levezetésképpen még sportolni vágyó futballisták az Öregfiúk Megyei Bajnokságában játszanak, immár 20 éve.
Sportegyesületünk az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás nevelésre. U14-es csapatunk a 2018/2019 bajnokságban a csoportjában 1. helyezést, míg az U19-es csapatunk 3. helyezést ért el.
Az utánpótlás nevelésnek köszönhetően is kapott profi szerződést Kisvárdán Gyüre Tamás korábbi játékosunk.
A 2000-ben alakult asztalitenisz szakosztály, mely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei bajnokságban szerepelt, 2007. őszétől sajnos nem nevezett a bajnokságba. Ennek elsősorban létszámjellegű okai voltak! Igény esetén újra nevezünk!
 

FÉNYESLITKE SE vezetősége